Rss Feed
  1. Kormányos Sándor: Mesék gurulnak…

    2011. szeptember 30., péntek


    Ha csukott szemmel is
    látlak s elfogódva
    kinyílsz majd bennem
    mint gondolat-virág,
    a vágyból gyökérző
    növő pillanatra
    rárémül újra
    a megdöbbent világ.
    És nem értem én sem:
    Csodák pitvarából
    mesék gurulnak a
    hallgatás alól,
    míg tűnődve állok
    egy elképzelt tavaszban:
    Érezlek, itt vagy,
    és mégsem vagy sehol…


  2. József Attila: Az én ajándékom

    2011. szeptember 28., szerda

    A szívem hoztam el. Csinálj vele
    Amit akarsz. Én nem tudok mást tenni
    És nem fáj nekem semmi, semmi, semmi,
    Csak a karom, mert nem öleltelek.

    Oly fényes az még, mint uj lakkcipő
    És lábod biggyedt vonalára szabták,
    De ruganyos, mint fürge gummi-lapdák
    És mint a spongya, mely tengerbe' nő.

    Két fájó karral nyujtom mostan néked
    És fáradt barna szóval arra kérlek:
    Ha eltiporsz is füvet, harmatost,

    Ha elkopott a lakktopánka egyszer
    S ki megfoltozza, nem terem oly mester,
    Az uccasárba akkor se taposd.


  3. 2011. szeptember 27., kedd

    "
    Sóhajnak beillő szózat egy ismeretlen rendeltetésű vasdarabhoz, mely a történelem viharain keresztül szép csöndben meglapult egy limlommal tele ládikóban, mert se nagyapámnak, se apámnak, se nekem nem volt merszünk szemétre dobni, és az utánam jövőnek se lesz

    - Túlélsz, pöcök.
    "

  4. mert eszembe jutott

    2011. szeptember 24., szombat

    Rakovszky Zsuzsa: Este

    Mi kint fehér vörösként
    üt át a rozsdabarnán
    árnyékszínház a függöny
    foszfortócsák a karfán
    A szőnyegen mohos fény
    szorosra szőtt a párnán
    Csak az üveg jeges-kék
    szilánkos ellenállás
    Égő háromszöget rács-
    árny szabdal sok trapézra
    Világló könyvgerincek
    Fakul a rút tapéta
    Szobámat két egyenlő
    árny-félre híg parázsfal
    metszi Sötét fotelből
    mártom belé a lábam
    kigyullad visszarántom
    kihuny Motoz a keskeny
    áramló kéz az ágyon
    szánkázik hűlt helyünkön
    Kiformálja redőkből
    ott-nyujtóztunk reliefjét
    besüppedt délelőttből
    kibontott tárgyi emlék
    ott árnyék combjaim még
    szorítják árny csipődet

  5. ×

    2011. szeptember 23., péntek

    "...úgy ölelem őt hogy vele ölelem a virágzó fákat, a meleg fűszálakat, a kigyulladó csillagokat! És mindent, ami az emberé! Amiért újjászülettem! Mert a szerelem az embert rabságból szabadítja ki. Önmagából! Milyen rettenetes az, ha az egész világ olyan kicsire zsugorodik, amilyen kicsi az ember. És a szerelem éppen ezt tépi fel, ezt a börtönt! Amíg egyedül vagyunk, addig csak álmodjuk a világot. De a világ szebb, mint az álom. A világban mindennek súlya van, az örömnek tüskéje is, a boldogsághoz mindennap meredek út vezet. És ez a súlyos világ szebb, mint a súlytalan álomképek.
    Még mindig az isten szemét nézte.
    - És ezt vetted el tőlem, Jáma! Letéptél a világról. Nemcsak Szatjavánt vetted el, de a többi embert is. Nemcsak az örömöt ragadtad el, de azt a fűszálat is, azt a felhőt is, minden kicsit és nagyot, ami örömöt okozott. A világ megint árnyékvilág lett. És elvetted végül azt a gyümölcsöt is, amit neki téptem. Azt a kérdést, amit csak neki tartogattam, és amire csak ő tudott felelni. Azt a szomorúságot, ami miatta támadt bennem, és ami csak neki fájhatott ezen a világon.
    Megakadt, nem is tudta folytatni.
    Az istenből nagy szomorúság szólt:
    - A világ tied maradt, Szávitri. Megismerted, és nem léphetsz ki többé belőle.
    - De nekem már nem kell! - kiáltotta az asszony. - Eddig ketten viseltük a súlyát, hogyan bírjam el ezután egyedül? Túl nagy, túl súlyos, és én gyenge vagyok, nem kell, nem kell!..."


    Illés Endre: Szávitri (részlet)

  6. -

    2011. szeptember 22., csütörtök

    Zelk Zoltán: Vers a lehetről és a nem lehetről


    A nem-lehetből, mondjad, még lehet
    másképp lehet, vagy már csak így lehet,
    hogy nem lehet más, csak a nem lehet?
    Kimondanám már, hogy isten veled,
    de fölsikolt bennem a nem lehet!
    mert hajad, orrod, szájad és szemed -
    mert az leszek, jaj, megint az leszek,
    az a csordából kimart, seblepett,
    kölyke-se-volt, nősténye-elveszett
    csikasz, ki nyugtot csak akkor talál,
    ha puskavégre fogja a halál.
    De este lett, és olyan este lett,
    megleltem újra arcod és kezed,
    egymás szájába sírtuk: Nem lehet,
    hogy már csak így, hogy másképp nem lehet!
    és hajad, orrod, szájad és szemed.
    S ki azt hittem, hogy élni ébredek,
    megint csak itt, megint e dérlepett
    falak között, megint a nem lehet.
    Vacog a szív, veri a perceket,
    veri, hogy nem, hogy nem, hogy nem lehet!
    Ha megyek már az utcán, úgy megyek,
    gázolva folyót, zihálva hegyet,
    mert voltak folyók és voltak hegyek
    és voltak évek, voltak emberek
    és mi volt még! mi volt!
    és azután
    egy nyári perc december udvarán -
    a vén remény... és voltak reggelek,
    mikor veled, melletted ébredek
    és hajad, orrod, szájad és szemed
    s az ing, s a váll, s a paplanon kezed...
    Úgy szól a szó, mint az emlékezet -
    hát nincs szavam több és nem is lehet.

  7. i wish...

    2011. szeptember 20., kedd


  8. danger

    2011. szeptember 19., hétfő

    hunyorzöldre festeni a szobát - különösen egy rozoga, tutileesekésripityáratörök-létráról - határozottan figyelemelterelőnek bizonyult.

  9. we hit a wall and we can't get over it

    2011. szeptember 17., szombat


  10. .

    2011. szeptember 14., szerda

    nemhogy azt nem tudom, hogyan kell járni, a felállásnál is nehézségekbe ütközöm.
    igazából jó nekem lenn, a fájdalom, az emlékeim között, fenn csak bántana a fény, az emberek, az üresség, a hiánya, hogy mindenből eltűnt, lenn nem kell valakinek lennem, görnyedhetek a súly alatt a csendben és sötétben.
    jó lenne téli álmot aludni és felébredve tudni, ki is az az én, és mit akar az élettől, hogyan lehetne mégis járni, ha már a kib.szott világ nem áll meg egy összetört szív miatt.

  11. - -- - -- -

    2011. szeptember 12., hétfő

    a Vad Magyarország tényleg szép, és elképesztő, hogy milyen szemtelen egy állat a dolmányos varjú, és rohadtul leejti, hogy mennyivel kisebb a sasnál, jó lenne most dolmányos varjúnak lenni asszem.
    szóval szép képek, szép zene, a vidrák tünemény állatok, újfent megállapítottam,
    de nem telt bele negyed óra, és már teljesen más film ment bennem, mint a moziban, szóval
    nem, nem vált be az elmegyek beülök egyedül terápiás természetfilmre.

  12. 2011. szeptember 11., vasárnap