Az úgy volt, hogy idén próbálkozom valamiféle tűnés a komfortzónából mentalitás szerint élni, és az egyik ilyen pillanatomban gondolkodtam egy esetleges, valamiféle könyvklubba történő jelentkezésről, majd rábukkantam a Mini-könyvlubra, annak is harmadik fordulójára, amelyben most fantasy könyvek vannak soron, januárban konkrétan a Tövisek hercege.
Én aztán nem vagyok egy fantasy olvasó, szóval a könyvklub + fantasy kulcsszavak tökéletes komfortzóna elhagyásnak bizonyultak.
No de a Tövisek hercege. Semmit, de semmit nem tudtam erről a könyvről, mielőtt olvasni kezdtem. Azután kiderült, hogy sorozat, ami rossz is lehetne - ha felidézném, hol tartok még mindig a Trónok harca sorozat olvasásában... -, de tulajdonképpen ez egy igen olvasmányos, sodró lendületű történet volt, úgyhogy talán még 2 rész belőle nem lesz túl nagy falat. Mert azt gondolom, elolvasni el fogom őket, a miért, az már fogósabb kérdés. Mert biztosan nem a főhős megnyerő alkata miatt.
A történet főhőse ugyanis egy nagyképű, pökhendi, nagyravágyó, látszólag mindenféle alázatot nélkülöző tizenéves suhanc hercegecske, aki rögtön a regény elején több száz ember lemészárlása után mutatkozik be az olvasóknak. Azután fokozatosan kiderül, hogy mi is az ő története, mi motiválja, mi hajtja előre - bár néha már ő sem lehet biztos benne, hogy mit is akar és vajon minden gondolata, szándéka a saját elméjének szüleménye-e -, többé-kevésbé kirajzolódik az ő és a körülötte lévők alakja...
Az egyik szívfájdalmam az volt a regénnyel kapcsolatban, hogy lehet, hogy én vagyok csökkent értelmű medvebocs, de nekem nem igazán állt össze pontosan, hogy mikor játszódik a történet, hogyan jutottak el ide az emberek, kik az Építők, Útcsinálók stb. Szerencsére a remek, humoros, szidalmakkal és káromkodásokkal teli párbeszédek kárpótoltak a háttérismereteim bővítésének hiánya miatt. Zseniális riposztok és odamondogatások tarkították az egész könyvet. És nyilván remekül össze van ez rakva, mert voltak csavarok is, valamint amikor valami már nagyon nem állt össze, akkor hirtelen választ kaptam rá és megkönnyebbülten a homlokomra csaphattam.
A másik dolog, ami egyáltalán "nem hatott meg" az a szörnyetegek és egyebek vonulata, leucroták, nekromanták, álomboszorkány... Pedig attól tartok, pont ez a fantasy-rész. Nekem pedig sokkal jobban tetszett a könyv eleje, amikor még csak úton voltak a testvérek, Jorg herceg visszaemlékezései, a humoros párbeszédek... Szóval hullámzott az egész, hogy aztán a végén azért úgy fejeződjön be, hogy kíváncsi legyek a folytatásra, több részletre a múltról, a Széthullott Birodalomról és még talán arról is, hogy hogyan nő majd Jorg hatalma.
Ha értékelésre kerül a sor, megelőlegezek mondjuk 5 pontból 4-et, mert tényleg nem volt ez rosszul megírva, még ha tényleg elég gyakorlatlan olvasó is vagyok a műfajban ennek megítéléséhez. Fantasy-t olvasni mindenesetre kihívás a sok szépirodalom és egyéb műfaj után és kíváncsian várom a további olvasmányokat.
No de a Tövisek hercege. Semmit, de semmit nem tudtam erről a könyvről, mielőtt olvasni kezdtem. Azután kiderült, hogy sorozat, ami rossz is lehetne - ha felidézném, hol tartok még mindig a Trónok harca sorozat olvasásában... -, de tulajdonképpen ez egy igen olvasmányos, sodró lendületű történet volt, úgyhogy talán még 2 rész belőle nem lesz túl nagy falat. Mert azt gondolom, elolvasni el fogom őket, a miért, az már fogósabb kérdés. Mert biztosan nem a főhős megnyerő alkata miatt.
A történet főhőse ugyanis egy nagyképű, pökhendi, nagyravágyó, látszólag mindenféle alázatot nélkülöző tizenéves suhanc hercegecske, aki rögtön a regény elején több száz ember lemészárlása után mutatkozik be az olvasóknak. Azután fokozatosan kiderül, hogy mi is az ő története, mi motiválja, mi hajtja előre - bár néha már ő sem lehet biztos benne, hogy mit is akar és vajon minden gondolata, szándéka a saját elméjének szüleménye-e -, többé-kevésbé kirajzolódik az ő és a körülötte lévők alakja...
Az egyik szívfájdalmam az volt a regénnyel kapcsolatban, hogy lehet, hogy én vagyok csökkent értelmű medvebocs, de nekem nem igazán állt össze pontosan, hogy mikor játszódik a történet, hogyan jutottak el ide az emberek, kik az Építők, Útcsinálók stb. Szerencsére a remek, humoros, szidalmakkal és káromkodásokkal teli párbeszédek kárpótoltak a háttérismereteim bővítésének hiánya miatt. Zseniális riposztok és odamondogatások tarkították az egész könyvet. És nyilván remekül össze van ez rakva, mert voltak csavarok is, valamint amikor valami már nagyon nem állt össze, akkor hirtelen választ kaptam rá és megkönnyebbülten a homlokomra csaphattam.
A másik dolog, ami egyáltalán "nem hatott meg" az a szörnyetegek és egyebek vonulata, leucroták, nekromanták, álomboszorkány... Pedig attól tartok, pont ez a fantasy-rész. Nekem pedig sokkal jobban tetszett a könyv eleje, amikor még csak úton voltak a testvérek, Jorg herceg visszaemlékezései, a humoros párbeszédek... Szóval hullámzott az egész, hogy aztán a végén azért úgy fejeződjön be, hogy kíváncsi legyek a folytatásra, több részletre a múltról, a Széthullott Birodalomról és még talán arról is, hogy hogyan nő majd Jorg hatalma.
Ha értékelésre kerül a sor, megelőlegezek mondjuk 5 pontból 4-et, mert tényleg nem volt ez rosszul megírva, még ha tényleg elég gyakorlatlan olvasó is vagyok a műfajban ennek megítéléséhez. Fantasy-t olvasni mindenesetre kihívás a sok szépirodalom és egyéb műfaj után és kíváncsian várom a további olvasmányokat.
