(V)egyesegyedül

Sötéten hátat forditasz,
kisikló homlokodra
a csillagöves éjszakát
kezem hiába fonja.
Nyakad köré ezüst pihék
szelíd pilléi gyűlnek,
bizalmasan belém tapadsz,
nevetsz, - vadúl megütlek!

Sugárzó párkányon futunk,
elgáncsolom a lábad,
fölugrasz és szemembe kapsz,
sebezhetetlen állat!
Elszűkül arcod, hátra buksz,
vadul zuhanni kezdesz,
az éjszaka trapézain
röpűlsz tovább, emelkedsz

a rebbenő való fölé!
Kegyetlen, néma torna,
mégcsak nem is kiálthatok,
követlek szívdobogva,
merészen ellököm magam,
megkaplak és ledoblak,
elterülünk hálóiban
a rengő csillagoknak!

Most kényszerítlek, válaszolj,
mióta tart e hajsza?
Megalvadt szememben az éj.
Ki kezdte és akarta?
Mi lesz velem, s mi lesz veled?
Vigasztalan szeretlek!
Ülünk az ég korlátain,
mint elitélt fegyencek.

nem is gondoltam volna, hogy egy 4 órás beszélgetés gránátalmás-málnás tea mellett és napsütésben, megspékelve egy jó kis megfázással ilyen jó hatással tud lenni a lelki állapotomra.
az oxigénhiány, állandó orrfújás, láz és szétrobbanni készülő fej kifejezetten eltereli a figyelmet a szívfájdalomról, csak ajánlani tudom.
(menjetek ki neglizsében a mínuszokba, egyetek krétát or something.)

[a nap kérdése pedig: hol. van. az. olvasójegyem.]

a démonjaimmal nehéz. meg a szorongással. meg az állandó kérdésözönnel. és persze az önmarcangolással. meg ott van az elveszett bizalom, hit önmagamban. hogy érek-e valamit. valamennyit. bármit. bármennyit.
nehéz, mikor mindig más volt az értékmérőd.
és ha az, aki a legértékesebbnek mutatott a saját szemedben, végül visszaveszi, visszavonja ezt és elhajít, akkor mi marad...?

"I spent years holding onto regrets and wishing that I would've done things differently and... once I let that go, things got a lot better."

(Being Erica)